![]() |
I.
LUDAS Fesztivál Márton-napi Vigasságok Békéscsaba, 2004. november 11-13. |
|
Értesítjük minden kedves látogatónkat, partnerünket, hogy 2005-ben pénzügyi okokból elmarad a LUDAS FESZTIVÁL. Reményeink szerint 2006-ban újra megrendezhetjük az eseményt, addig is tekintsék meg az alábbi linkekről elérhető írásokat és galériákat! 2005 november 12-én szombaton eset nyolctól MAJDNEM MÁRTON - NAPI LUDAS Kocsmába várjuk a táncházkedvelő
közönséget.
Lezajlott a LUDAS Fesztivál. Mi magunk úgy érezzük, tartalmas szórakozást nyújthattunk látogatóink számára, ám a saját véleményünk helyett inkább ajánlunk néhány írást, linket és természetesen közöljük pályázataink eredményeit is, és alább elolvashatják beköszöntőnket. Szándékaink szerint a lista folyamatosan bővülni fog.
Jöjjön el egy fesztiválra, mely először kerül megrendezésre, de máris hagyományokkal rendelkezik, mert hagyománya van ám már nálunk Mártonnak és a libának egyaránt. November 11. a naptárban
ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja, amikor nagy eszem-iszomokat
rendeztek, hiszen még volt az új termésből bőven. A rómaiak ludat öltek,
mely a hadisten, Mars szent madara volt. A lúd római "beceneve",
az "avis Martis" - 'Mars isten madara' - afféle népi szófejtéssel
- Márton madara - lett a keresztény naptárban, s így nem kellett eltérni
a lúdlakomák évnegyed-kezdő római szokásától. De a reformációnak sem
kellett fölhagynia a Márton-napi lúdevés dicséretes hagyományával: a
protestánsok meg Luther Márton nevenapjára ürítgették a poharaikat ilyenkor. Már liba koromba hallottam
e napnak Libáskodjon velünk, mert lesz itt minden, ami ludas. Hallgasson jó zenéket, mondjon verset és mesét, méresse meg lúdtalpát, s igya meg Márton újborát. Ha libánkból lakmározik, később az időjárásban sem csalódik. Fesztiválunk keretében rendezünk rajz- és fotópályázatot. A legjobb pályamunkák díjazásban részesülnek, részt vesznek a békéscsabai kiállításon, és elhelyezzük őket internetes galériánkban. A kultúra kedvelői népzenei koncerteket hallgathatnak, s ha kedvük támad táncra perdülhetnek. Aki a hasát szereti, kóstolhat libából készült ételeket, mint a libazsíros kenyér, libatepertő, ludaskása, Márton lúdja - boros libapecsenye. Valódi Márton-napi lakoma. Fesztiválunk keretében rendezünk Ludas Matyi hasonmásversenyt. Szeretettel várnak mindenkit a rendezők. Figyeljék pályázati felhívásainkat a lapokban, s keressék egyesületünk és a fesztivál híreit az interneten:
A fesztivál fő helyszíne: Ifjúsági Ház - 5600 Békéscsaba, Derkovits sor 2. Rendezők:
Információk:
|